A derék Pantagruel hősi cselekedeteinek és mondásinak Harmadkönyve

Francois Rabelais

François Rabelais Gargantua és Pantagruel cím? regényfolyamának Harmadkönyvét, vagyis harmadik kötetét tartja a kezében az olvasó. Az 1546-ban született reneszánsz alapm?vet Csordás Gábor kit?n? fordításában olvashatjuk, most el?ször magyarul.
A Pantagruel utolsó lapjain Rabelais azzal búcsúzik olvasóitól, hogy a história folytatásából megtudhatják majd, miként találta meg h?se a bölcsek kövét, miként kelt át a Kaszpi-hegyeken, hajózott át az Atlanti-óceánon, végzett az emberev?kkel, miként ütközött meg az ördögökkel és perzselte fel a pokol öt szobáját.
Nos, a Harmadkönyv bizony sokat változott az eredeti tervekhez képest! A két m? születése között eltelt történelmi változások megrendítették annak az életigenl?, önfeledt individualizmusnak alapjait, amely Rabelais két féktelen óriását jellemezte. Pantagruel már kissé háttérbe húzódva, a szemlél?d? bölcs pozíciójából figyeli az eseményeket. F?h?sünk, Panurgosz nem óriás, hanem "normális" reneszánsz ember, aki mohón szomjazza a tudást. Jósn?t?l és költ?t?l, filozófustól és bolondtól, teológustól és orvostól várva tanácsot és útmutatást olyan örök kérdésekre, hogy érdemes-e megházasodni, és ha igen, nem fogja-e fölszarvazni a felesége… S vajon kire hallgat a legvégén? Hát a bolondra! FRANÇOIS RABELAIS humanista francia író, pap és orvos, a XVI. századi reneszánsz szellem és irodalom jelent?s alakja. Ötkötetes f?m?vében, amelyben kifigurázza az egyház vaskalaposságát, a szellemi korlátoltságot, az értelmetlen háborúskodást, egy külön világot és önálló nyelvet teremt. Feje tetejére állított, kiforgatott, mégis hiteles, a valóságosnál is valóságosabb világot és páratlanul gazdag nyelvet, amellyel megveti a francia széppróza alapjait.