Amit szerettem

Siri Hustvedt

"A rólunk szóló történeteket csakis múlt id?ben mesélhetjük el. Visszafelé peregnek onnan, ahol a jelenben állunk, és többé nem a történet szerepl?i, hanem a szemlél?ik szólalnak meg" – írja az id?s Leo Hertzberg m?vészettörténész professzor a regény utolsó lapjain. Van egy titkos fiókja, abban tartja mindazt, amit szeretett, mindazt, ami azokra emlékezteti, akiket valaha szeretett. Attól függ?en, hogyan rendezgeti ?ket, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak egymáshoz a térben, hívódnak el? érzései és a múlt eseményeinek értelmezései. Hertzberg professzor fiatalkorában vásárolt egy Bill Wechsler-festményt. Majd Wechslerék a szomszédjukba költöznek, és így veszi kezdetét a szerelemnek és barátságnak, veszteségnek és helytállásnak ez az er?szaktól, kétszín?ségt?l, gyilkosságtól és szenvedélyt?l legkevésbé sem mentes, rendkívüli története. A SoHo kifinomult m?vészvilágának galériáiban és a m?vészeti egyetemeken forgolódó Hustvedt-h?sök olyannyira el vannak foglalva azzal, hogyan tegyék láthatóvá önmagukat a külvilág számára, hogyan váljanak ?k maguk is m?alkotássá, hogy saját életük megélésére nemigen marad idejük. Hazugságaik, megtévesztéseik és bizonytalanságaik láttán az olvasó újra meg újra felteszi a kérdést, hogy vajon érvényesek-e még napjainkban a viselkedésünket irányító társadalmi, pszichológiai és erkölcsi korlátok.